A válság miatti kétéves szünet után 2016 második felében újból tömegessé vált a vendégmunkások Oroszországba áramlása - derült ki az Oroszországi Népgazdasági és Államigazgatási Akadémia kedden közzétett felméréséből.
Novemberben 4,9 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban, októberben a mutató még öt százalékon állt - közölte a cseh munkaügyi hivatal csütörtökön Prágában.
Mintegy 300 embert rúgnak ki a GE Current magyarországi részlegétől. Úgy tudjuk, a Current hazai fejlesztési részét teljesen leépítik, tíznél kevesebb mérnök és néhány tucat egyéb kiszolgáló tarthatja meg a
Az építőiparban meglévő jelentős munkaerő-elvándorlást nettó 250-300 ezer forintos fizetésekkel lehetne megállítani a jelenlegi havi 150-200 ezer forintos bérek helyett az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint.
A nyilvántartott álláskeresők száma 16,9 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában az októberi zárónapon 277,8 ezer álláskereső szerepelt, közel 60 ezerrel kevesebb, mint egy
Két évvel emelkedett átlagosan a munkában töltött idő az Európai Unió tagországaiban az elmúlt tíz év alatt - írta az unió statisztikai hivatala (Eurostat) hétfőn kiadott jelentésében.
Sem az euróövezetben, sem az Európai Unió egészében nem változott a munkanélküliségi ráta szeptemberben az előző hónaphoz képest, éves szinten azonban csökkenést regisztráltak - közölte csütörtökön az Eurostat.
Októberben 1,2 százalékkal, több mint 44 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Spanyolországban - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium csütörtökön a munkaügyi központok nyilvántartásai alapján készített összegzését.
Az informatikai ágazat munkaerőgondjain kíván enyhíteni a hazai szakmai képviseleti szervezetek és vezető informatikai vállalatok támogatásával létesült IThon.info információs és közvetítő portál.
Rengeteg munkahely megszűntetését tervezi a Twitter. A leépítést a héten jelenthetik be.
Hogy keveset keresünk a nyugat-európai országok dolgozóihoz képest, az régóta köztudott, foglalkoztatja a magyarok alkalmazottakat – akik közül néhány százezren meglehetősen mobilis mikroszintű választ adtak a problémájukra –, de a
Karrier- és külföldi munkalehetőség, mégsem akarnak a fiatalok az olajiparban dolgozni. És a mérnök- és informatikushiány csak a kisebbik gond a vállalatnál, fizikai munkásból kellene sokkal több. Az ágazatot egyébként