A távhőszolgáltatás névleges hőtermelése csaknem 7 százalékkal emelkedett 2016-ban az országban, amiben nagy szerepet játszottak a termálvíz alapú technológiák, amelyek hőteljesítménye tavaly ötven százalékkal nőtt az elmúlt években végrehajtott fejlesztéseknek
Jellemzően sokan vásárolnak ingatlant karácsony és szilveszter között, ugyanakkor az sem ritka, hogy valaki lakáskulcsot tesz a fa alá szenteste.
Negyvenmillió forinttal támogatja pályázati úton az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Kultúráért Felelős Államtitkársága 119 kistelepülés kulturális projektjeit.
A világ idén feltárt olaj- és gázkészlete 6,7 milliárd hordó (1 hordó=159 liter) olajegyenértékű volt, a legkevesebb a negyvenes évek óta.
Véglegesítette 430 darab Airbus A320-as típuscsaládba tartozó repülőgépre szóló megrendelését a Wizz Air szakmai befektetője, az amerikai Indigo Partners - közölte az Airbus pénteken az MTI-vel.
A Miniszterelnökség eddig 838 mezőgazdasági termelőnek 38 milliárd forint támogatást ítélt meg terménytárolók, -szárítók és -tisztítók építésére, korszerűsítésére.
A Worldsteel adatai szerint a világ acéltermelése 3,7 százalékkal nőtt novemberben éves szinten, miközben a messze legnagyobb acéltermelő Kínáé elmaradt az átlagtól részben azért, mert az ázsiai ország tavaszig visszafogta
Bőséges halkínálattal készülnek a karácsonyra a haltermelők, a piaci árak viszont az elmúlt évhez képest kicsit emelkedtek - közölte a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (Mahal) elnöke csütörtökön.
Már mintegy 600 dolgozó, a tervezett létszám harmada munkába állt az Apollo Tyres áprilisban átadott gyöngyöshalászi abroncsgyárában, ahol hamarosan elkészül a busz- és teherautó-abroncsüzem épülete is - tájékoztatta a vállalat
A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp - olvasható a Magyar Tudományos Akadémia MTI-nek küldött pénteki
Jól teljesített folyó pénzügyi évének második negyedében az Oracle szoftverfejlesztő és -szolgáltató konszern, de a felhőszolgáltatásból származó bevételek növekedési ütemének erős lassulásával számoló előrejelzésével csalódást okozott a befektetőknek, és emiatt
Üzemzavar volt péntek hajnalban a paksi atomerőműben, az eseménynek nukleáris biztonságra gyakorolt hatása nincs - közölte az MVM Paksi Atomerőmű pénteken honlapján.