Április 15-étől tervezi üzembe helyezni aszály-előrejelző rendszerét az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) - közölte az OVF műszaki főigazgató helyettese az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Februárban 1,2 százalékra mérséklődött az infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló szerdán közzétett kimutatása szerint.
A páciens zsírsejtjeiből növesztett csontszövetet ültettek be egy beteg lábába Izraelben, a világon elsőként - számol be a Jediót Ahronót napilap szerdai száma.
A vártnál jóval rosszabb januári ipari adatokat hozott nyilvánosságra szerdán a japán gazdasági, ipari és kereskedelmi minisztérium.
Tilos lesz az indokolatlan területi alapú internetes korlátozás az Európai Unióban a tagállamok kormányait tömörítő tanács keddi jóváhagyása nyomán, így a fogyasztók szabadon választhatnak majd, honnan rendelnek a világhálón, ugyanis
A szakértők sürgetőnek tartják a lakossági fűtés, égetés által okozott légszennyezés csökkentését - hangzott el A lakossági fűtés okozta levegőszennyezés - az európai és hazai jogszabályok végrehajtása című budapesti nemzetközi
A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) 241 milliárd forintra becsüli a 2017-es hirdetési költést, ami 11,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál, ám az állami költéseket nem számítva a piac a 2008-as
Tavaly 21,6 százalékkal rekordszintre, 412,2 milliárd dollárra nőtt a félvezetők globális eladása. Egy évvel korábban szerényebb, 1,1 százalék volt a bővülés.
Minden tekintetben javított tavaly gazdálkodási eredményein a dán Saxo Bank Csoport - tájékoztatta pénteken a pénzintézet az MTI-t.
Ki lehet tiltani az Euro 6-osnál régebbi, korszerűtlenebb dízelmotorral működő járműveket a szennyezett levegőjű városokból Németországban a szövetségi közigazgatási bíróság kedden kihirdetett döntése alapján. A szövetségi kormány arra törekszik, hogy
A Geely kínai autógyártó anyacége, a Zhejiang Geely Holding Group tulajdonosa, Li Sufu mintegy 9 milliárd dollárért megszerezte a német Daimler járműgyártó 9,69 százalékát - jelentette be közleményben Li Sufu.
A Himalája délkeleti lábainál találták meg genetikai vizsgálatok alapján minden citrusféle eredetét - számolt be egy nemzetközi kutatásról a BBC News.