Mintegy 47,5 millió eurós beruházással bővítette móri gyárát az autóipari Adient, az új üzemcsarnokot pénteken avatták fel.
Meglepően erős kilengéseket mutatott a bitcoin virtuális deviza jegyzése pénteken az eddigi kereskedésben.
Tízmilliárd forintos támogatást nyújt a kormány a szabadidősport ösztönzésére 37 szervezet számára a következő három évben az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében - jelentette be az Emberi Erőforrások
Bővült a Wingholding portfóliója, érdekeltségébe került az Euro-Center Óbuda Üzletközpont, valamint a szombathelyi Family Center Üzletközpont és Praktiker Áruház ingatlana.
Novemberben csökkentek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 0,5 százalékkal, 175,8 pontra süllyedt az előző havi 176,6 pontról.
Csökkentette bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
Megtelt a Bátaapátiban lévő Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT) első kamrája, 2018-ban már a második kamrába szállítják a Paksi Atomerőműben keletkezett radioaktív hulladékot - mondta el a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft.
A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz, vagyis nagyon nagy tömegű fekete lyukat fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport - adta hírül a BBC honlapja.
Kínában 530 ezer kilométernyi autóút épült az elmúlt öt év alatt az ázsiai ország közlekedési minisztériumának csütörtökön közölt adatai szerint.
A Tesla, amely a múlt héten mutatta be elektromos nyerges vontatójának a prototípusát, pénteken nyilvánosságra hozta, hogy a jármű ára 150 és 200 ezer dollár között lesz.
Hétfőn elindult az első két exportvonat Kínába, a szerelvények egyike Ukrajnán, Oroszországon és Kazahsztánon át visz árut a távol-keleti államba, a másik vonat konténereit a görögországi Pireusz kikötőjéből hajón szállítják
Londoni pénzügyi elemzők szerint a magyar gazdaság a következő években is saját hosszú távú trendátlaga felett növekszik, és a növekedési ütem várhatóan még 2019-ben is meghaladja a 3 százalékot, de