Érdekes a vadászok idézett szemlélete, de nekem olybá tűnik, hogy magyarázni akarják a bizonyítványukat. Persze nincsenek kétségeim afelől, hogy ők valóban hisznek ebben, amivel alátámasztják hobbijuk erkölcsösségét, sőt még hasznosnak is vélik az egészet.

De számomra embertelennek tűnik, hogy az állatok becsalogatásával és váratlan kilövésével próbáljuk szabályozni a vadállományt. Az állatvédelem miértjeit érdemes mindig a fordított szimbolizálással magyarázni: hogyan érezné magát az ember az állat helyében?

A szerepcserés képregényben megjelenik, milyen az, ha a szarvasok lövik ki az embert egy váratlan pillanatban, csak mert a populáció túlságosan megnövekedett. Milyen érzést ébreszt bennünk ez a fordított szituáció? Valóban úgy gondoljuk, az agresszió a lehető legjobb válasz? Ha egy embert ölnek meg, akkor úgy véljük ugyanis, hogy mindez egy agresszív, törvénybe és erkölcsbe ütköző cselekedet. Noha sokak számára ez attól függ, hogy az adott ember melyik népcsoporthoz tartozik. Ha a saját rokonairól lenne szó, mélységesen megrendülne, ha valamelyiküket váratlanul megölnék, de ha az elítélt népcsoportot tárgyaljuk, akkor máris elismert és méltatott akcióról van szó. De vajon miért gondolja az ember önmagáról, hogy erkölcsi fölényben van, és válogathat? Jellemző válaszreakció, hogy úgy véli: ezzel olyanokat véd, akik védelemre szorulnak mással szemben.

Nos, én úgy vélem, az állatok és bizonyos népcsoportok is védelemre szorulnak a magát felsőbbrendűnek gondoló emberekkel szemben, pedig a megoldás sosem a gyilkosságokon keresztül érkezik. Háborúval még nem nyertek békét - tartja az igaz mondás. Gyermeki fejjel a Bambi című mese mélységes szomorúságot ébresztett bennem. Sokan azzal próbálják magyarázni a vadászatot, hogy ez egy természetes folyamat része, hiszen az állatvilágban is ugyanez megtörténik, a tápláléklánc szerint megeszik egymást az állatok. Igen ám, de az emberi fajnak megadatott az az intelligencia, az a tudatosság, ami az állatoknak esetleg nem. Legalábbis én még sosem tapasztaltam, hogy rosszat akartak volna valakinek az állatok, sőt alapvetően a magunkhoz szelidített állatok - akár vadászkutyák - esetében is láthatjuk: az állat jót akar nekünk és igyekszik a kedvünkben járni. A kutyára például jellemző, hogy amiről azt tanulja meg, hogy elismert cselekedet, azt folytatja és űzi, amiért pedig rosszallás, büntetés jár, azt kevésbé - ez a nevelés lényege tulajdonképpen. Az emberek kezében viszont ott az aduász, a lehetőség, hogy felismerjék: másképp is lehet.

Nem muszáj öldökléssel beavatkozni az állatok életébe. Nehezen tudom elképzelni, ahogy az állatok majdan átveszik az uralmat, csak mert nem vadászták le őket, de amennyiben mégis ez a veszély fenyegetne, ma már az állatvilágban is ismertek a fogamzásgátló készítmények, amelyeket ugyanúgy be lehet juttatni az állományba, mint például a veszettség elleni szereket.

Érdemes belenézni az állat szemébe, vagy elgondolkozni azon, milyen következményekkel jár a vadászati cselekedetünk. Tényleg azt gondoljuk, hogy ezek az okos állatok teljességgel érzéketlenek? Hogy mindössze ösztönből menekülnek a puska elől, és aztán nem érinti meg őket, ha valamely társukat kilövik? Valóban ez lenne a legjobb megoldás?

Az is megfontolásra érdemes kérdés, hogy miért szeret valaki ennyire állatokat ölni, milyen személyiségjegyek, életesemények következményei, hogy valakinek hobbija, kielégülése az állatok iránti agresszió? Legalábbis én nem tudom másképp értelmezni a vadászatot. Ha valaki szeretné védeni az embereket, az állatokat, akkor ennek rengeteg másfajta lehetősége van, és biztos, hogy nem a kilövés jelenti a humánus, barátságos és kímélő megoldást.