Jump to content

Áprilisban nyit az Apple új, futurisztikus központja

2017. 02. 23. 09:39

Az Apple szerdán bejelentette, hogy áprilisban nyit az új központjuk, a 710 ezer négyzetméter összterületű Apple Park. Az alkalmazottak már ekkor megkezdhetik a beköltözést. A központ feltöltése nagyjából fél évig tart. A létesítményben 12 ezren fognak dolgozni, de az épületek és a park befejező munkálatait csak nyáron fejezik be. Tim Cook, a cég vezérigazgatója hamarosan beköltözik az új irodájába – írja az IT Café.

A campus középpontjában a különleges, 260 ezer négyzetméter alapterületű, űrhajóra emlékeztető főépület áll. Ez a legnagyobb, hajlított üveggel borított konstrukció. Egy ezer főt befogadó színház is épült a park legmagasabb pontján, amit a cég alapító-vezérigazgatójának tiszteletére Steve Jobs Theaternek neveztek el.

Tim Cook elmondta: különösen büszkék arra, hogy a világ legenergiatakarékosabb épületeit valósították meg, illetve hogy a teljes létesítmény csak megújuló energiaforrásokat használ fel. A tetőn elhelyezett napelemek teljesítménye 17 megawatt. A természetes szellőztetés használata miatt az év kilenc hónapjában sem fűtésre, sem légkondicionálásra nem lesz szükség.

Az önálló kutatási épületeken kívül lesz látogatóközpont – természetesen Apple Store-ral –, nyilvános kávézó, egy 9300 négyzetméteres fitneszcenter. A parkban gyümölcsösök, rétek és egy tó is található.

(Forrás: moderneroforrasok.hu)