Svédországban 2014-ben 15 kiló volt az egy főre jutó textilhulladék, Amerikában 2015-ben ugyanez az érték 36 kiló. Ha az EU viszonylatában csak 10 kg/fővel számolunk, az is több mint 5 millió tonna feleslegessé vált ruhaneműt jelent egyetlen év alatt. Ez az érték pedig egyre csak nő, köszönhetően elsősorban a fast fashion márkák olcsó és gyorsan megújuló árukészletének, amely eléri, hogy folyamatos késztetést érezzünk az aktuális must-have darabok megvásárlására. Nem csoda hát, hogy globális szinten a ruhaipar 2,5 trillió dolláros éves bevétele a következő évtizedben meg is duplázódhat.
Linearitás helyett körforgás
Eileen Fisher divattervező kemény, önkritikus hangot ütött meg múlt évi kijelentésével, miszerint „a ruhaipar a második legnagyobb környezetszennyező iparág… az olajipar után”. Konkrét kutatások ugyan nem támasztják alá véleményét, de a részadatok alapján valószínűsíthető, hogy nem járt messze az igazságtól.
Az olcsó tömeggyártásnak köszönhetően egyre kevesebb embernek, egyre kisebb gondot okoz, hogy divatosan, az aktuális trendeknek megfelelően öltözködjön. Míg anyáink generációja évekig is hordott – nem csak kényszerűségből – egy-egy ruhát, addig ez ma már szinte elképzelhetetlen számunkra. 4-5 pólót egy új szezonra nem nagy anyagi áldozat megvenni, amelyeket aztán gondolkodás nélkül lecserélünk pár hónap múlva – igaz, minőségüket tekintve többségük nem is tartana ki tovább. Az egyre csak gyorsuló fogyasztás azonban alapvetően egy irányba vezet a ruhaneműk szempontjából. Lineárisan előre, a varróműhelytől a szemétdombra.
A helyzet súlyosságát mutatja, hogy 2016-ban minden eddiginél korábban, augusztus 8-án érkezett el a túlfogyasztás napja. Ez azt jelenti, hogy bő hét hónap alatt a Föld lakosságának sikerült akkora mennyiségű erőforrást felhasználnia, amelynek egy évre elegendőnek kellett volna lennie ahhoz, hogy bolygónk a jelenlegi állapotában fennmaradhasson. Az elkeserítő értékeket minden évben a Global Footprint Network hozza nyilvánosságra. Mérésük azon alapul, hogy a természeti erőforrások megújuló-képességének értéke és a globális erőforrásigény értéke mikor találkozik, mikortól válik nagyobbá az emberiség ökológiai lábnyoma a Föld teljesítőképességénél. Erről persze nemcsak a ruhaipar tehet, de meghatározó a felelőssége e tekintetben.
A termékek minél nagyobb mértékű újrahasznosításának szükségét egyre több cég ismeri fel, közülük is kiemelkedik a H&M tevékenysége – legalábbis annak visszhangja szempontjából. A fast fashion óriás 1 millió euró díjazású versenyt hirdetett, hogy ötleteket szerezzen a használt ruhák újrahasznosítására, valamint komoly befektetésekkel támogatta meg az angliai Worn Again vállalatot, amely a textil-újrahasznosítási módszerek fejlesztésével foglalkozik. Emellett múlt évben meghirdette a használt ruhák visszavételének kampányát, amelyet kedvezményekkel is összekötöttek, ezzel is ösztönözve vásárlóikat, hogy minél nagyobb számban vigyék vissza megunt ruháikat. Persze van miből áldoznia erre a divatcégnek: 2015-ben egyedül a H&M 24,5 milliárd dollár értékű árut adott el, amely ugyan nem tudni, kilóra átváltva mennyi ruhaneműt jelent, de az biztos, hogy a visszavett 12.000 tonnányi használt ruha az értékesített mennyiségnek csak egy töredékét jelenti.
Nem a H&M az egyetlen, aki lépéseket tett az újrahasznosítás terén. A Nike, a Levi-Strauss & Co., a The North Face, a Patagonia és a Zara is vállalkozott rá, hogy összegyűjtik üzleteikben a megunt ruhákat, cipőket, hogy azokat feldolgozva új termékeket gyártsanak.
A végső cél az lenne, ha a feleslegessé vált ruházati cikkek nem a szemétdombon végeznék, hanem bezáródna az újrahasznosítási ciklus és ennek érdekében a termékek vagy teljes mértékben biológiailag lebomló anyagból készüljenek, vagy újrahasznosíthatóak legyenek. Erre azonban a jelenlegi technológia képtelen és kérdéses az is, hogy a kutatási fázisban lévő megoldásokból mikorra tudnak olyan módszereket kifejleszteni, amelyek gazdaságilag is versenyképes alternatívái lehetnek az új anyagok felhasználásának.
