Jump to content

Hogyan lesznek olcsóbbak otthonaink és munkahelyeink? - 2.rész

2017. 03. 23. 17:05

A technikai fejlődésnek köszönhetően cégünk és otthonunk is kevesebb energiával ugyanolyan, vagy akár jobb teljesítményt érhet el. Ehhez azonban le kell számolnunk a gyorsan korosodó eszközeinkkel és a megszokott, de már elavult módszerekkel és hozzáállással.

3. Háztartási elektronika

Érdemes átgondolni, hány évesek az otthoni készülékek, és mennyit fogyasztanak.? Hamar kiderülhet, hogy már csak emiatt is érdemes lehet modernebbre váltani, mert visszajön az ára az új készüléknek a megtakarított áram formájában, sőt, eleve költséghatékonyabb működési funkciókkal is bírhat az új szerzemény.

Az okostévéktől kezdve a hűtőkön át a számítógépekig mindenre igaz, hogy az újabb modellek egyre kevesebbet fogyasztanak egyre hatékonyabb energiagazdálkodási megoldásokkal működnek.

Nem is lehetne pazarlóbb dolgot kitalálni, mint csak azért használni a harmincéves hősugárzót a hétvégi házban, mert “még jól működik”. De az is felelős gondolkodás, ha a régi, de még nem katasztrofálisan pazarló gépeinket eladományozzuk, esetleg eladjuk, hiszen valakinek még hasznos lehet, és nem lesz belőlük hulladék.

Mivel az energiahatékonyság fontos EU irányelv, ezért gyakran pályázni is lehet új gépek vásárlására, február végén is nyílt erre lehetőség.

A hűtőt leszámítva szinte minden készüléket ki lehet kapcsolni éjszakára, vagy amikor házon kívül vagyunk, ezért érdemes elosztókra kötni őket és egy jóleső mozdulattal mindent áramtalanítani, amikor nincs rájuk szükség - a standby funkcióban lévő gépek meglepően sokat tudnak fogyasztani.

Ezek az egyszerűbb, fogyasztási szokásokon alapuló megoldások - most nézzük át mit tudunk tenni a legkomolyabb energiaemésztő, a fűtés (és adott esetben a nyári klimatizálás) terén!

Felújítások

Az egyik alapvető otthoni energiahatékonyság-növelő tényező a falak hőáteresztő képességének javítása, azaz a szigetelés. A második legkedveltebb művelet a nyílászárók cseréje. A kutatások azt mutatják, hogy a szigetelést is sokan elvégzik, ahogy a nyílászárókat is hajlandók vagyunk gyorsabban kicserélni, utóbbi esetén a hatékonyság mellett a látványos eredmény is motiváló.

A rezsi komoly csökkentését eredményező befektetések közül a fűtéskorszerűsítés általában az utolsó, amibe hajlandók vagyunk belevágni, hisz komolyabb átalakításokat igényelhet.

A szigetelés és nyílászárócsere viszonylag egyszerű: hívjuk a vállalkozót, aki elvégzi a feladatot, és kész. A fűtéskorszerűsítés, különösen gázfűtés esetében, azon kívül, hogy az ingatlan belsejében kell elvégezni, ezért nagyobb a munkaigénye, még hatósági eljárást is megkövetel. Ha új kazánt szeretnénk építeni, gondot jelenthet, ha nincs kémény, mert az illetékes szervek nem nagyon szeretik engedélyezni az oldalfali kivezetést.

A legjobb, ha időben szakmai segítséget kérünk otthonunk energetikai felújításához. Ennek van már bevett módja: az energetikai tanúsítvány. Ezt a dokumentumot számos pályázathoz kötelező beszerezni, de hamarosan az ingatlanok adásvételéhez és bérbeadásához is kötelező kellék lesz.

Az energiatanúsító ugyanis nem csak azt nézi meg, hogy milyen állapotban van az otthonunk, hanem javaslatokat tehet a felújításokra: ez az úgynevezett felújítási terv, amit kötelező mellékelnie a tanúsítványhoz. Mivel ő független szakember, és nem érdekelt abban, hogy milyen megoldásokat választunk, ezért különösen érdemes rá hallgatni, hiszen objektív tájékoztatást fogunk kapni.

Hamarosan újabb lehetőségeink is lesznek, akár ingyenes tanácsadás igénybevételére: a tervek szerint minden járási kormányhivatalban lesz energetikus szakember, akik egyrészt az önkormányzati beruházások minőségéért felelnének, másrészt a lakosság és helyi vállalkozók is igénybe vehetik a szakértelmüket. A hálózat már épül, idén várhatóan működésbe lép.

A legtöbb esetben a cégek számára is a fűtés-hűtés a legnagyobb tétel.

A zöldebb működés az alacsonyabb fogyasztás mellett a cég megítélése miatt is előtérbe került - mivel a fogyasztók számára egyre fontosabb ez a téma, ezért nem mindegy, milyen környezeti terhelés mellett állítja elő a cég a termékeit, szolgáltatásait.

Ahhoz, hogy a cégek hitelessége biztosítható legyen, védjegyeket, tanúsítványokat hoznak létre, amelyekkel igazolják, hogy tevékenységük megfelel a feltételeknek.

Ma már minden nagyobb energiaigényű vállalat számára kötelező energetikai szakreferens alkalmazása. Ők éves jelentést készítenek a végrehajtott energiahatékonysági fejlesztésekről és az energiamegtakarítási eredményekről, amelyet minden év május 31-ig a cégek honlapján is közzé kell tenni. Ez is egy ösztönző a cégek felé, hogy segítsenek a nemzetközi energiahatékonysági erőfeszítésekben.

Magyarországon nagy lendületet hozhat a céges fejlesztésekben, hogy 2017-től minden magyar vállalat csökkentheti társaságiadó-alapját, ha végső energiafogyasztás-megtakarítást eredményező beruházást hajt végre. Legfeljebb a beruházás 30 százaléka lehet a kedvezmény mértéke és nominálisan a felső határ 15 millió euró. Ez a kedvezmény kisvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetén 20 százalékponttal, középvállalkozásoknak nyújtott támogatás esetén 10 százalékponttal növelhető.

A kkv-szektor számára is érvényes lehet a TAO-kedvezmény, ha annak fizetésére kötelezettek, de a számukra ott van a nyílt vállalkozói pályázatok lehetősége is. Egyrészt épületenergetikai, másrészt termelőegységek korszerűsítése, azaz gépcserék finanszírozására írt pályázatok jöhetnek szóba a számukra. A nemzeti energetikusi szakhálózat szakértői a helyi vállalkozások számára is nyújtanak majd célzott segítséget.

Összességében elmondható, hogy a cégek lehetnének az energiahatékonyság fejlődésének motorjai. A TAO-kedvezményhez hasonló innovációkra van szükség ahhoz, hogy a cégek az igazán költséges, és jellemzően éppen a leghatékonyabb, legnagyobb ugrást jelentő beruházásokat hajlandók és képesek legyenek meglépni.

A magánembereknek pedig változtatniuk kellene azon a hozzáálláson, hogy a közmű “oldja meg” az ilyen jellegű beruházásokat. A megfelelő mérőeszközök, érthető és könnyen kezelhető szabályozás, valamint hatékony ösztönző rendszer jó keretet adhatna az átálláshoz.

(Forrás: index.hu)