Keresés
Címkék
Oroszország címkékhez kapcsolódó elemek
Elindult állomáshelyére a világ első úszó atomerőműve Oroszországban
A világ első úszó atomerőművét, a Lomonoszov Akadémikus nevet viselő erőmű-uszályt 2019. augusztus 23-án Murmanszkból elindították állomáshelyére - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Roszatom.
Lengyelország 2022 után már nem a Gazpromtól veszi a földgázt
A PGNiG lengyel állami gázszolgáltató 2022 után már nem vesz földgázt a Gazprom orosz gázipari vállalattól, az energiahordozót Norvégiából, az euróövezetből, az Egyesült Államokból és Katarból szerzi majd be.
Húsz év után először helyeztek üzembe termonukleáris berendezést Oroszországban
Húsz év után először helyeztek üzembe új termonukleáris berendezést Oroszországban, kedden a moszkvai Kurcsatov Intézetben beindították a T-15MD kísérleti fúziós reaktort.
2022. 04. 21. 07:42
Befektetési célú lakásvásárlók, a lakásépítés serkentésének árfelhajtó, színes, de ötletszerű palettája, kapacitás- és szakemberhiány. A 2016 óta tartó, 2000-es évek elejéhez viszonyítva fele annyi lakás építését produkáló túlélénkítés miatt, a vírushelyzet és a háború nélkül is a stabilizáció éveinek kell következnie a lakáspiacon.
Elindult a Várépítő pályázat 2022: építőanyag felújításra szoruló gyermekintézményeknek és műemlékeknek
2022. 04. 21. 07:30
Idén 19 vállalat és szervezet csatlakozott a Várépítő pályázat felajánlói közé. Ezzel összesen 15,2 millió forint + ÁFA értékű építőanyagot, valamint 1,5 millió forint készpénzt, és számokban nehezen kifejezhető – önkéntes munkában felajánlott – szolgáltatást lehet elnyerni. A gyermekintézmények és műemlékek üzemeltetői/fenntartói idén május 9-ig tölthetik fel építőanyag igényléseiket a pályázat online felületére.
Nézzünk az építőanyagok mögé! Érdekes beszélgetések a "Zöld építés" podcast csatornán – nem csak szakembereknek
2022. 10. 24. 17:40
Mi köze Mona Lisa mosolyának az üveghez vagy Magyarországhoz, egyenház-e a mintaház, hogyan csökkenthetjük az ökológiai terhelést műanyag vagy alumínium használatával, megújuló energiahasználat-e a fatüzelés, és mitől zöld egy zöldtető?
Szállj be a #challenge-be, és találkozz a VALMAR duóval!
2022. 10. 24. 09:48
Játékra invitál Marics Peti és Valkusz Milán minden tiktokert, a szerencsések pedig eltölthetnek egy délutánt az énekes duóval egy lemezstúdióban.
Kiderül, szeretik-e a munkájukat a magyarok (X)
2022. 09. 09. 13:20
Mitől kedvelhető egy munkahely? Az álláshirdetésekben sorjáznak a jól ismert sallangok: a kihívást jelentő feladatok, önállóság, kreativitás, teljesítményarányos bérezés és a bónuszok. De valóban mindenki szívesen kidolgozná a lelkét is a munkahelyén? És szerethetőbb a rutinszerű munka, ha közben kényelmesen a háttérben lehet maradni, miközben a főnöké a teljes felelősség?
Kapacitásbővítés a hőszigetelőanyag európai piacán
2021. 12. 14. 11:27
Az általános alapanyag-hiány, a koronavírus hatásai, az építőanyagok iránti élénk kereslet, a megakadó ellátási láncok és különösképpen a világszintű szállítmányozási nehézségek európai szinten is logisztikai problémákat és áruhiányt generáltak – sok más termék mellett a hőszigetelő anyagok piacán is.