Jump to content

Tavaly nőtt a német háztartások energiafelhasználása

2018. 10. 26. 09:00

Tavaly sorban a harmadik éve emelkedett a német háztartások energiafogyasztása a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett jelentése szerint.

 

A német háztartások energiafogyasztása tavaly üzemanyagok nélkül 1,5 százalékkal haladta meg a 2016-ost. Fűtésre, meleg vízre és elektromos háztartási gépek működtetésére 679 milliárd kilowattóra energiát használtak fel 2017-ben.

A német háztartások energiafogyasztása 2000 és 2014 között csökkent, majd az elkövetkező három évben emelkedett.
A legnagyobb mértékben, 5,7 százalékkal a földgázfelhasználás emelkedett, ami 2017-ben 281 milliárd kilowattórának felelt meg. Az olajfelhasználás viszont 3,6 százalékkal csökkent tavaly, és első alkalommal lett alacsonyabb az előző évinél a megújuló forrásokból származó energia háztartási felhasználása is, mégpedig 1,3 százalékkal. A megújuló forrásokból származó energiafelhasználás csökkenése a biomassza-felhasználás 3,5 százalékos csökkenésére vezethető vissza. A geotermikus és napenergia felhasználás ezzel szemben 7,1 százalékkal nőtt.

A megújuló forrásokból származó energiafelhasználás hosszabb távon azonban a német háztartásokban viszonylag nagy növekedést mutat, 2010 óta például 16,7 százalékosat. Tavaly a megújuló energiaforrások részesedése a háztartások energiafelhasználásában 13 százalékot tett ki.

A háztartások távhő-felhasználása 2010 óta 14,3 százalékkal, gázfelhasználása pedig 10,6 százalékkal emelkedett. Az olajfelhasználás viszont 13,3 százalékkal, az áramfelhasználás pedig 7,6 százalékkal csökkent. Az áramfelhasználás csökkenése a háztartási gépek hatékonyságának a javulására vezethető vissza.

(Forrás: moderneroforrasok.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)