Jump to content

Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a világ gázkereslete

2021. 02. 24. 20:31

Tavaly 3,5 százalékkal csökkent a világ gázkereslete 2019-hez képest, de a következő évtizedben növekedés várható - jelentette ki az energetikáért is felelős orosz miniszterelnök-helyettes.

Alekszandr Novak a Gázexportáló Országok Fórumán (GECF) szerdán azt mondta, hogy a következő tíz évben a globális gázkereslet 15 százalékkal, több mint 4500 milliárd köbméterre bővül. Az orosz illetékes szerint ennek a növekvénynek mintegy a 70 százaléka az ázsiai és csendes-óceáni térségre, illetve Észak-Amerikára esik, részben annak a hatására, hogy környezetvédelmi megfontolásokból nő a földgáz felhasználása a szén kárára.

A szervezet egy korábbi becslése szerint 2019-ben a kőolaj aránya a kosárban 32 százalék, a széné 26 százalék, a földgázé pedig 23 százalék volt, ami 2050-re a kőolaj esetében 26 százalékra, a szénnél 18 százalékra csökken, míg a földgáznál 27 százalékra nő, azaz a földgáz az egyetlen, amely növeli arányát az energiahordozó-kosárban, és megelőzi a jelenlegi listavezető kőolajat.

Alekszandr Novak előrejelzése szerint az energiahordozó-kosárban a földgáz aránya a 2019. évi 23 százalékról a szervezet által várt 27 százaléknál magasabbra, 28 százalékra nő 2050-re.

A GECF tagjai: Algéria, Bolívia, Egyiptom, Egyenlítői Guinea, Irán, Líbia, Nigéria, Katar, Oroszország, Trinidad és Tobago, valamint Venezuela. Megfigyelői státussal rendelkezik Angola, Azerbajdzsán, Irak, Kazahsztán Malajzia, Norvégia, Peru és az Egyesült Arab Emírségek.

A kőolajexportáló országok szervezetéhez hasonlítva gáz-OPEC-nek is nevezett fórumot 2001-ben alapították Teheránban, de jogilag csak 2008-ban hozták létre. Székhelye Katar fővárosában, Dohában található.

(Forrás: moderneroforrasok.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)