Jump to content

Folytatódik az Intersport 1,2 milliárd forintos fejlesztési programja

2018. 03. 25. 10:38

Az Intersport 1,2 milliárd forintos fejlesztési programjának keretében, a budapesti Allee bevásárlóközpontban megnyílt a régióban a kereskedelmi lánc legmodernebb áruháza  - közölte az Intersport.

A több mint 40 országban jelen lévő, a világ egyik legnagyobb sportszer-kereskedelmi hálózatának számító Intersport  2017-ben indította el magyarországi modernizációs programját. Tavaly, a szombathelyi után, a budaörsi áruház kapott  teljesen új arculatot, a 3000 négyzetméterre növekedett egység a régió legnagyobb Intersport áruházává vált.

Az idén folytatódó program során a cég a közelmúltban, Zalaegerszegen újította meg áruházát. Ezt követte a budapesti Allee bevásárlóközpontban a napokban megnyitott közel 1000 négyzetméteres áruház. 

Horváth Csobán, Intersport Magyarország ügyvezető igazgatója a közlemény szerint kiemelte: a Magyarországon már 14 áruházzal jelen lévő sportszer-kereskedelmi hálózat az idén is újabb munkahelyeket teremt, bővíti csapatát.  

Az Intersport Magyarország éves forgalma több mint hatmilliárd forint.

(Forrás: MTI)