Jump to content

Elkezdődött a berlini Nemzetközi Zöld Hét

2018. 01. 20. 15:37

Elkezdődött pénteken Berlinben a Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche - IGW), a világ legnagyobb mezőgazdasági, élelmiszeripari és kertészeti fogyasztói vására, a magyar standot Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter nyitotta meg.

Az 500 négyzetméteres nemzeti standon 20 kiállító mutatkozik be, és a látogatókat két magyar vendéglő is várja - emelte ki Fazekas Sándor a megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában. 

A magyar megjelenést egyszerre jellemzi a hagyomány és az újítás, a kürtőskalácstól a bioélelmiszerekig átfogó képet ad az ágazatról, amely már a világ száz országába exportál termékeket, több tízezer magyar család megélhetését biztosítva - fejtette ki a miniszter.

Hozzátette, hogy Magyarország felértékelődött az európai diplomáciában, így az agrárdiplomáciában is, ezt jelzi, hogy az IGW alkalmából 16 kétoldalú találkozót tartanak, amelyek az agrár-külkereskedelemtől az Európai Unió agrárpolitikájának megújításáig a mezőgazdaság egészét átfogják.

Németország a magyar mezőgazdaság legfontosabb felvevőpiaca, az export folyamatosan növekedik. A "2010-es fordulatot követően ma már újra többletünk van, többet tudunk értékesíteni, mint amennyit az egyébként rendkívül erős német mezőgazdaság hozzánk exportál" - húzta alá Fazekas Sándor. 

Ezen az "értékes piacon minőségi élelmiszerekkel vagyunk jelen, ami nagyon fontos a német-magyar együttműködés szempontjából" - mondta.

Az idei, 83. IGW-n 66 országból 1660 kiállító vesz részt, Magyarország mellett további 30 ország önálló nemzeti standdal. A díszvendég Bulgária. Magyarország legutóbb tavaly volt a kiállítás díszvendége. A január 28-ig tartó rendezvény szervezői 400 ezer látogatóra számítanak, köztük 100 ezer szakmai vendégre.

A vásáron az ágazat új, meghatározó tendenciái külön tematikus kiállításokon is megjelennek, így például kiemelt téma a kézműves ital-, és ételkészítés, és külön csarnokban mutatják be a streetfood előretörését. A berlini rendezvény az agrárdiplomácia egyre fontosabb fóruma is. Az idén tízedik alkalommal tartják meg az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumot (GFFA), amelyen részt vesz Fazekas Sándor.

Az első IGW-t 1926-ban rendezték, azóta 129 országból 88 ezer kiállító mutatkozott be a vásáron, 32,9 millió látogató előtt.

(Forrás: MTI)