Jump to content

Több mint 4 milliárd forintos fejlesztést valósított meg állami támogatással az Univer Product Zrt.

2017. 08. 22. 09:17

A kecskeméti székhelyű Univer Product Zrt. 4,3 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő fejlesztését 2,1 milliárd forint vissza nem térítendő állami támogatással segíti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében - jelentette be a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Kecskeméten.

Közép-Európa legnagyobb paradicsom-feldolgozó üzemének ünnepélyes átadásán a miniszter kiemelte: a magyar gazdaság előrejutásában a legfontosabb szerepet azok a vállalkozások játsszák, amelyek megfelelő szakmai tudással bírnak, képesek alkalmazkodni a piac igényeihez, és ezeknek a termékeik és gyártásuk folyamatos fejlesztésével felelnek meg.     

Ezért indította el a kormány 2015-ben a nagyvállalati beruházási támogatási programot, amely eddig 49 vállalkozás több mint 70 milliárd forint összértékű kapacitásbővítő beruházását segítette elő, és összességében közel 1650 új munkahely létrejöttéhez járult hozzá.     

Varga Mihály elmondta: az Univer Product Zrt. kizárólag magyar alapanyagokból állítja elő mintegy 1300, több esetben is kategóriája legjobban keresett termékeit, és több száz hazai őstermelőnek ad ezzel biztos megélhetést. Az Univer - 2016-ban a Hungarikumok Gyűjteményébe is felvett - termékei a Piros Arany és az Erős Pista olyan szimbólumok, amelyek egy gazdasági integrációt fejeznek ki, egy olyan integrációt, amiben állam, önkormányzat, beszállítói partnerek és munkavállalók mind közösen vesznek részt - tette hozzá.     

A magyar gazdaság eredményeiről szólva elmondta: az első fél év adatai azt mutatják, hogy Magyarországon bővült a foglalkoztatás, a belső kereslet tovább élénkül, a bérek 12,5 százalékkal nőttek. A foglalkoztatási adatok szerint jelenleg 4,3-4,4 százalék a munkanélküliség, 2010 óta 710 ezerrel több munkahely van az országban.     

Kiemelte: mindez egyezik a kormány szándékaival, hiszen csak annak a gazdasági növekedésnek van értelme, amelyet mindenki közvetlenül is megtapasztalhat. A kormány célja az, hogy a családok életminősége jobb legyen, lehetőségei nőjenek, és egyre bátrabban tervezhessék jövőjüket.         

A miniszter elmondta: a dél-alföldi régió legfejlettebb megyéje, Bács-Kiskun az elmúlt években az egy főre jutó bruttó hazai termék növekedési ütemében lehagyta az ország legfejlettebb megyéit. A megyék rangsorában 2010 óta hat helyett javított, és ezzel Magyarország nyolcadik legfejlettebb megyéje lett, míg a foglalkoztatási mutatói jobbak az országos átlagnál.     

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere kiemelte: az Univer, az egykori kis szövetkezet közel hét évtizedes története egyben Kecskemét történelme is. Mint mondta, a város vezetése nem várt a csodára, hanem megteremtette azt. Így lett Kecskemétből, a mezővárosból ismert és elismert ipari központ, egyben a hazai gazdaság egyik motorja, az Univerből pedig    

Európa prémiummárkás, élelmiszeripari "nagymogulja" - fogalmazott.     

Molitórisz Károly vezérigazgató az ünnepségen hangsúlyozta: az Univer Product Zrt. közel 4,3 milliárd forintos beruházásával 140 ezer tonnára növeli, ezzel megduplázza éves nyers paradicsom-feldolgozó kapacitását. Termékeiket a környező országokba értékesítik, így Lengyelországba, Szerbiába, Németországba, Szlovákiába, Csehországba és Bulgáriába. 

Az üzem révén 40-nel bővül az Univer Product Zrt. alkalmazottainak száma. Ezzel együtt a hazai szállítók által a mezőgazdaságban foglalkoztatottak létszáma is 300-350-nel nő. A tervek szerint a fejlesztéshez vállalt nyolcéves fenntartási időszak alatt az Univer Product árbevétele 17,3 milliárd forinttal növekszik. Ez a sűrített paradicsom jelenlegi 7 százalékos részarányát a vállalati termelésen belüli mintegy 19 százalékra növeli, és a vállalat export részaránya 15 százalékról 28 százalékra nő. 

A kecskeméti székhelyű 1948-ban alapított, száz százalékban magyar tulajdonban lévő Univer Product Zrt. Magyarország egyik meghatározó élelmiszeripari vállalata. A cég a 2016-os évet közel 21,5 milliárd forintos nettó árbevétellel zárta, az idei évre tervezett árbevétele pedig eléri a 22,6 milliárd forintot. Az ételízesítők, sűrített paradicsom, bébiételek, lekvárok, zöldségkrémek, gyümölcsös italok, sütőipari és gasztronómiai termékek előállításával foglalkozó vállalat alkalmazottainak száma meghaladja a 620-at.

(Forrás: MTI)