Jump to content

2018-ig biztosan nem épül szélerőmű az országban

2016. 12. 21. 10:38

Alig, hogy kihirdették a törvényt, ami szerint a kormány szabályozhatja, hogy mennyi szélerőmű építésére adhat engedélyt, a kormány ki is adott egy rendeletet, hogy 2016-ban és 2017-ben nem is lehet szélerőmű építésére engedélyt kiadni. 

Ahogy arról korábban már írtunk, a kormány valamiért rászállt a szélerőművekre, Csepreghy Nándor egyenesen azt mondta, hogy a szélenergiának nincs helye Magyarországon, majd a kormány be is nyújtott egy törvénymódosítást, amelyben 

  • a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz rendelte a szélerőművek engedélyének kiadási jogát;
  • a minisztériumnak azt is megengedi, hogy meghatározza a létesíthető erőművek maximális kapacitását;
  • betiltotta, hogy valaha szélkerekeket lehessen építeni természetvédelmi vagy világörökség részét képező területen.

A törvény december 22-én lép hatályba, és a Magyar Közlöny december 19-i számában jelent meg. Ugyanebben a közlönyben jelent meg a 454/2016. (XII. 19.) kormányrendelet, amely pedig a módosításra hivatkozva ki is mondja, hogy idén és jövőre  szélerőművek, illetve szélerőmű parkok építésére és használatbavételére nem adható ki hatósági engedély. Majd biztos, ami biztos, még azt is odaírták, hogy 0 megawattos teljesítmény engedélyezhető. 

(Forrás: index.hu)