Jump to content

Norvégia húsz évvel hamarabb karbonsemleges akar lenni

2016. 06. 13. 09:14

A kormány tiltakozása ellenére a norvég parlament megszavazta, hogy az észak-európai ország a korábban tervezettnél 20 évvel hamarabb, már 2030-ra karbonsemlegessé váljon.

A norvég országgyűlés kedden késő este 54-47 arányban szavazta meg a határozatot, amelyet a konzervatív kisebbségi kormány elhamarkodottnak, költségesnek és taktikailag hibásnak nevezett.

A karbonsemlegesség eléréséhez Norvégiának, amely Európa első számú kőolajtermelője, külföldön kell szennyezési jogokat vásárolnia, illetve légszennyezést csökkentő zöldprojekteket, közte erdősítéseket vagy szennyezésmentes energiatermelést támogatnia, mivelodahaza már kevés a lehetőség a karbonkibocsátás csökkentésére, hiszen a villamos áramot már majdnem teljes egészében vízenergiából nyerik.

Vidar Helgesen klíma- és környezetügyi miniszter levélben figyelmeztette a parlamentet, hogy ha megszavazzák a határidő előrehozását, az országnak 2030-ig évi 20 milliárd koronát (671 milliárd forint) kell költenie saját szén-dioxid-kibocsátásának ellensúlyozására. Taktikailag is hibásnak nevezte a döntést, mivel ezzel az ország elveszít egy ütőkártyát a más országokkal folytatott tárgyalásokban.

Norvégia tavaly 1,5 százalékkal növelte az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását, főként egy nagy tengeri olajmező üzembe helyezése következtében.

Norvégia már 2008-ban döntést hozott arról, hogy 2030-ig nullára csökkenti a nettó karbonkibocsátást, ehhez azonban egy nemzetközi klímaegyezmény létrejöttét szabta feltételül. Mivel a 2009-es klímacsúcs elbukott, a határidőt kitolták 2050-re. A decemberi párizsi klímacsúcs sikerének hatására az oslói parlament újra a régi tervet hagyta jóvá kedden.