A Geely kínai autógyártó anyacége, a Zhejiang Geely Holding Group tulajdonosa, Li Sufu mintegy 9 milliárd dollárért megszerezte a német Daimler járműgyártó 9,69 százalékát - jelentette be közleményben Li Sufu.
A Himalája délkeleti lábainál találták meg genetikai vizsgálatok alapján minden citrusféle eredetét - számolt be egy nemzetközi kutatásról a BBC News.
Az Egyesült Államokban januárban a várakozásokat meghaladó mértékben nőtt a foglalkoztatottak száma a nem mezőgazdasági ágazatokban, a bérek pedig nyolc éve a legnagyobb ütemben emelkedtek.
Tavaly csaknem másfél millióval emelkedett az utaslétszám a román állami vasúttársaság személyszállító vállalatánál (CFR Calatori), az utasok több mint tíz százaléka azonban egyetemi hallgató volt, ők tavaly óta ingyen válthatnak
Az eddig ismert legnagyobb tömegű és legsűrűbb szuperföldet azonosítottak kutatók; a bolygó 100 fényévnyi távolságra, a Halak csillagképben lévő GJ 9827 jelű csillaghoz tartozik. A felfedezés segítheti a csillagászokat abban,
A tiszaalpári Matic Ipari Szolgáltató Kft. 193 millió forint európai uniós támogatással mintegy 386 millió forint összegű beruházással növelte gyártóterületét és kapacitását - tájékoztatta a társaság az MTI-t.
Francia kutatók úgy vélik, megfejtették a napkitörések titkát: mágneses ketrecek és mágneses kötelek befolyásolják a napkitörések erejét.
Őrizetbe vette az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a szarovi Összoroszországi Kísérleti Fizikai Tudományos Kutatóintézetének két mérnökét, akiket azzal vádolnak, hogy megpróbáltak bitcoint bányászni az intézmény szuperkomputerével - közölte pénteken
Magyarország legnagyobb naperőművét építi meg a Magyar Villamos Művek (MVM) csoport a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolca határában, a kilencmilliárd forintba kerülő, évi 20,7 gigawatttóra áram termelésére képes létesítmény alapkövét szerdán helyezték
Háromszázmillió forintos beruházással vízhálózat-korszerűsítés kezdődik hétfőn a Pécs mecsekoldali városrészében - tájékoztatta a baranyai megyeszékhely vízszolgáltatója az MTI-t.
Több mint ezer réti sast figyeltek meg a Kárpát-medencében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület és partnerei által szervezett országos sasszinkron felmérésben - mondta Orbán Zoltán, az egyesület szóvivője vasárnap
A Vodafone és a Huawei a világon elsőként sikeres 5G hívást létesített az új NSA szabvány használatával - közölte a Vodafone hétfőn az MTI-vel.